Süllő

Jellemzője:

Egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk a süllő és egyben a sügérfélék legnagyobb képviselője vizeinkben. Feje hosszúkás, háta szürkészöld, oldala ezüstös színű. Szája csúcsbanyíló. A hátán kb. 10-12 sötét sáv látható, hátúszói és farokúszója is foltos. Színe élőhelyenként változó amit a víz jellege és aljzata befolyásol: a Balatoni süllők közismerten világosabbak más vizekben élőkhöz képest.

Álló és folyóvizekben egyaránt előfordul. A másfél kilósnál nagyobb példányokat „fogasnak” vagy „fogassüllőnek” nevezik. Ezt a nevet a szájában levő 4 darab kapófogairól kapta (2 felül, 2 lent) melyek segítségével zsákmányol.

Egészen az 1700-as évekig arról spekuláltak, hogy a süllő valami hibrid fajta, a csuka és a sügér keveréke lehet. Ezért adta neki a svájci zoológus Gessner az 1500-as években a Lucio-perca nevet ami „csukasügért” jelent. A leírásában többek között a következőt olvashatjuk: „Ennek a különleges német halnak a feje egy csukáé de a testének többi része meg egy sügér”. A tudományos nevét nem régen cserélték le Stizostedion lucioperca-ról Sander lucioperca-ra.

Testtömeg és teszthossz:

Az ivarérett süllő testhossza 40-50 cm és testsúlya 1-2 kg. Magyarországon a legnagyobb horogra akadt példányok 10 kg és 80-90 cm-esek amivel a harmadik helyre szorul testméretben a harcsa és a csuka után.

Táplálkozás:

kishalak, ikra, rákfélék, bogarak

Süllő horgászata:

Magyarországon gyakori horgászzsákmány, megtalálható szinte az összes folyó- és állóvízben. Horogvégre kaphatjuk élőhallal, halszelettel és pergetve is. Csalihalnak szélhajtóküszt, bodorkát vagy vörösszárnyú keszeget használjunk.

Oxigénigényes hal, ezért eredményesen a folyó vizekben a kavargó, örvénylő részeken horgászhatjuk de még inkább azokat a helyeket látogatja ahol zúgók vannak: áteresztők, zsilipek és duzzasztók. A mederben nagyobb kő vagy tuskó mellett szívesen tanyázik, szereti a búvóhelyeket.

A süllő kapási ideje tavasszal és ősszel napközben, nyáron pedig reggel, délután és éjszaka van. Nyáron esős és borult időben is kap. Rablására jellemző, hogy a kishalak legyezőszerűen menekülnek. Ha elvéti áldozatát, visszavonul a fedezékébe és nem üldözi tovább a prédát.